Legszebb nyári élményem a bakonycsernyei, balatonszepezdi tábor volt. Úgy került rá sor, hogy egy sikeres NEA pályázatnak köszönhetően a bakonycsernyei iskola közös táborozásra hívott egy-egy csoport diákot a romániai és a szerbiai testvértelepüléseinek általános iskoláiból. Falunkból tizenöt felsős tanuló vágott neki az útnak Fazekas Erika óvónő és Trtica Zsófia tanítónő kíséretében.
Egy esős reggelen indultunk hosszú utunkra, ami a magyar „tenger” felett elterülő Bakonyba, pontosabban Bakonycsernyére vezetett. A buszban elég szűkös volt a hely, a sok-sok bőrönd szinte minden szabad helyünket elfoglalta, de mi ennek ellenére is jól elvoltunk a nyolc óra alatt. Az út során megálltunk Kiskőrösön, és megnéztük Petőfi szülőházát.
Amikor megérkeztünk, a falu polgármestere köszöntött minket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Elmondta, miért is vagyunk itt, hogy ez egy olyan tábor, amit az iskolájuk nyert, és hogy az a célja, hogy a testvértelepülések diákjai megismerkedjenek egymással. Így táborozhatott együtt hét napig a bakonycsernyei, a Dózsa György-i és a magyarcsernyei diáksereg. A fogadás után vacsorára mentünk, majd elszállásoltak egy közeli házban, ahol csak mi, magyarcsernyeiek voltunk. Itt három napot töltöttünk. Minden nap érdekes program várt bennünket. Az egyik nap Székesfehérvárra mentünk városnézőbe a többiekkel. Hosszú sétát tettünk a városban, voltunk egy templomban, elmentünk a Hetedhét játékmúzeumba, ahol különböző érdekes játékok voltak kiállítva, többségük porcelánbaba volt, házakban elrendezve. Fagyiztunk, majd megnéztük a híres órajátékot. Ott még elsétáltunk egy játszótérre, ahhoz foghatót még soha életemben nem láttam. Rengeteg érdekes játék volt: nagy csúszdák, hinták, különböző mászókák, melyben rendesen kifárad az ember, függőhidak, homokozók. Kimerülten értünk vissza a szállásra. Tudtuk, hogy másnap még jobban kifáradunk, mivel a második nap Csókakőre mentünk, fel a várba. Sokáig baktattunk felfelé mire végre felértünk. Ott még fellépcsőztünk a vár legmagasabb pontjára, ahonnan beláthattuk egész Bakonycsernyét és a szomszédos falvakat, és valahol a távolban még Székesfehérvárt is. Ebéd után egy parkban sétáltunk, majd busszal megnéztünk egy tanyát. Nagyon szép lovakat láttunk, és halakat is etettünk. Majd megnéztük a bakonycsernyei halászegyesületet, és még a halastavat is körbejártuk. Mire véget ért a hosszú séta, már alig álltunk a lábunkon. A következő, azaz utolsó nap megnéztük a helyi iskolában rendezett kiállítást, majd sportnapon mértük össze ügyességünket. Később a focipályára mentünk, ahol finom kenyérlángos várt bennünket. Még egy utolsó éjszakát a szállásunkon töltöttünk, majd másnap reggel már indultunk is a Balaton felé.
Első állomásunk Balatonfüred volt. Várost néztünk egy mozdonnyal, hajóztunk, vásároltunk, majd felbuszoztunk Tihanyra, ahol megnéztük a tihanyi apátságot és a Balatonra nyíló gyönyörű kilátást. Ezután meg sem álltunk Balatonszepezdig. Köszöntöttek minket, majd bepakoltunk a faházakba, ahová elszállásoltak bennünket. Vacsora után több játékot játszottunk, majd este kisebb bulit csaptunk. Másnap reggeli után összepakoltuk a strandcuccainkat, és nekivágtunk a húszperces gyaloglásnak a strandig. Lepakoltunk a fűre, bekentük magunkat naptejjel, és már szaladtunk is a víz felé. A vízben egymást csapkodva sikoltoztunk, vagy a mólóról ugráltunk a vízbe, néha egyénileg, sokszor pedig egymás kezét fogva csapatosan csobbantunk. A közeli büfében hamburgert, lángost, sült krumplit és főtt kukoricát vettünk. Ebédre visszamentünk a meredek lejtőn felfelé, majd újból le, fürödni. A nap végére mindig nagyon kifáradtunk, de azért semmiért sem hagytuk volna ki az esti bulit. A Balatonon töltött második napon ugyanúgy fürödtünk, mint előző nap. Az estére ígért tábortűz viszont elmaradt a nagy szél miatt, ezért bent az étkezőben egy mini tábortüzet gyújtottunk, amit három gyertya helyettesített. Körbeültük a lángokat és dalokat énekelgettünk. Az esti szél viharos fellegeket sodort fölénk, hideg szél fújt és esett az eső. Már végleg elvetettük az utolsó napi strandolást, mikor megállt az eső. Fürdeni már nem lehetett, de egy sétát még tettünk a parton, visszafelé pedig megálltunk fagyizni. Amikor visszaértünk, azt a feladatot kaptuk, hogy fessük le egy vászondarabra a legkedvesebb ott töltött élményünket. Mi Balatonfüredet választottuk. Lerajzoltuk a mólót, ahol üldögéltünk, a jégkását és egy napszemüveget, a hajónkat, amellyel hajókáztunk. Büszkék voltunk magunkra, jónak találtuk a munkánkat. A második feladat ruhatervezés volt újrahasznosítással. A mi modellünk egy fiú és én voltunk. Sok időt vesztegettünk az anyagszerzésre, így mire észbe kaptunk már csak 15 percünk volt befejezni. A ruhámat (ami egy műanyagzacskó volt) rajtam szabták. Egyikünk az ékszereket, másikunk a táskát, és megint más a ruhám részletén dolgozott. A végén hihetetlenül jól nézett ki az egész. A ruha, az ékszerek, a táska, a hajpánt, a lábkendő mind-mind nagyon jól passzoltak egymáshoz. A fiúk is készek lettek, és együtt találtuk ki az összeállítás nevét. Arra jutottunk, hogy a párom és én leszünk a spártai vőlegény és menyasszony. Ez a bizarr név tökéletesen illet a ruhánkra. Az elmaradt tábortüzet végül meggyújtották az eredményhirdetés után. A rajzunk az első helyen végzett, az újrahasznosított ruha-összeállításunk pedig a legkidolgozottabb kategóriában nyert. Nagyon örültünk ez eredményeknek. Kiosztották az ajándékpólókat, amelyeket a tábortűznél alá is írattunk a legjobb barátainkkal. Este még egy jó nagyot buliztunk, reggel pedig azzal szembesültünk, hogy vége van. Vége lett minden jónak, életünk eddigi legjobb táborának. Nem táncolhattunk többet, nincs több nevetgélés, strandolás, és nem mászkálhatunk többet egymáshoz pizsamában jóval a takarodó után. Sírva búcsúztunk el egymástól, majd a buszunk elindult. Bőgve bámultunk vissza az ablakon integetve barátainknak.
Rengeteg zsebkendőt eláztattam könnyeimmel, és nem csak én voltam így. Hátul négy lány zokogva gondolt vissza a legszebb balatoni nyárra.
Vajda Lívia, 7. oszály
Magyarcsernye
